A társadalomkritikus tanácsadók indokolt esetben az egyenlő bánásmód (diszkrimináció mentesség) helyett esélyegyenlőségi (pozitív diszkrimináció) elvet alkalmaznak. (Ennek alapját lásd az EU-s és magyar jogszabályozás logikájában.*) Erre akkor van szükség, amikor nem egyenlőek a hatalmi viszonyok.

Nézzük példának egy házaspár esetét, ahol a férfi rendelkezik keresettel, felnőtt kapcsolatokkal, míg a nőnek nincs tulajdona, keresete és egész nap otthon van a közös kisgyermekükkel. Mi történik, ha a férfi azzal fordul hozzánk, hogy unja a munkáját és szeretne önmegvalósítani, míg a nő arra panaszkodik hogy fáradt? Ebben az esetben, ha korrekten akarunk eljárni, akkor a kiszolgáltatottabb helyzetben lévő nő érdekeit kell előrevennünk. (Hogyan lehetne a gondoskodás terhe alól valamelyest mentesíteni, hogy tudjon pihenni? Miben kell a férfinak jobban kivenni a részét, hiszen a gyermeknevelés közös felelősség. Az önmegvalósítás ez után jöhet.)
Tehát a hagyományos tanácsadással és coachinggal ellentétben nem vesszük mindkét fél érdekét ugyanolyan súllyal figyelembe, hanem az esélyegyenlőséget szem előtt tartva pozitívan diszkrimináljuk a nőt, ameddig a hatalmi viszonyok ki nem egyenlítődnek.
Hosszú távon mindkét fél, a család és a társadalom érdekeit is ezzel szolgáljuk a leginkább.